Arisztotelész Politika című művében az államformákat két fontos szempont alapján osztályozta: elsősorban aszerint, hogy ki gyakorolja a hatalmat (egy vagy több személy vagy az egész nép), másodsorban aszerint, hogy mi a célja a hatalomgyakorlásnak. Amennyiben a közjó biztosítása a hatalom célja, akkor az jó államforma (királyság, arisztokrácia, politeia), ellenkező esetben rossz (elfajult) államformák születnek (zsarnokság, oligarchia, demokrácia). A politeia a nép uralmának közjót szolgáló formája, a legtökéletesebb államforma Arisztotelész szerint. A hatalomgyakorlás a polgárok azon többségének a kezében van, akik kifogástalan erkölcsűek, megfelelő vagyonnal bírnak, ami lehetővé teszi számukra a nem önérdekű tisztségviselést. A vezérlő elveik az igazságosság, az egyenlőség és a szabadság. A politeia eltorzult formája a demokrácia (másként ochlokrácia), ahol a hatalmat az egész nép gyakorolja mint eggyé forrott uralkodó. Ezáltal nem a törvények az állami élet irányításának legfőbb eszközei, háttérbe szorítja őket a népszavazás intézménye, s így a nép, mivel minden kérdésben dönt, egyeduralkodóvá válik, és kizárólagos hatalomra törekszik. Az is hozzátartozik az előző arisztotelészi gondolathoz, hogy a XX. század hatvanas éveire befolyása -legalábbis a politikatudomány terén- lényegesen csökkent, és megjelentek olyan nézetek is, miszerint a régebbi filozófia még empirikus formájában is teljességgel haszontalan az államberendezkedés szempontjából (kérdéses azonban, hogy egyedül a piacorientált szemléletű közgazdaságtan ezt képes-e pótolni). Összefügg ez a régi kultúra („általános műveltség”) erodálódásával, elfelejtésével, korszerűtlennek bélyegzésével is. Arisztotelész politikatana ugyanis -amint arra Pauler Ákos is rámutatott- csak az egész peripatetikus filozófiai rendszer ismeretében érthető meg igazán, a Politika tanai mögött is ott vannak Arisztotelész más felfedezései: az aktus-potencia tan, és az arisztotelészi etika. Tulajdonképpen a demokrácia rossz, eltorzult rendszer. S mint olyan, kiegészíteni, szabályozni, korlátozni szükségszerű -szerintem . Például a liberalizmus egyik XIX. században kialakult ága, a szociálliberalizmus (lásd: Jeremy Bentham, John Stuart Mill) az, ami -véleményem szerint- a társadalmat a legmegfelelőbben szabályozza. Ezzel szemben az Orbán által meghirdetett "kereszténydemokrácia" tulajdonképpen egy fasiszta rendszer, amely ténylegesen ellentéte a liberális demokráciának. Azt kellene elmondani a honfitársaink sokaságának, hogy a liberalizmus nem a demokráciában létező eszmerendszerek egyike, hanem valamennyi demokratikusnak mondott eszmerendszert magában foglaló keret. Ebből következik, hogy a kereszténydemokrácia is liberális. Például Angela Merkel német kancellár kereszténydemokrata, de liberális is egyben. Nem is lehetne nem liberális, mert akkor kereszténydemokrata sem lehetne. Azt tapasztalom, hogy Orbán Viktor -sajnálatos módon- evidenciaként kezeli, hogy a mai magyar társadalomban óriási tömegek élnek úgy, hogy számukra az összes fentebb említett fogalom és eszmerendszer lényegében ismeretlen, vagy nagyon kevéssé ismert, és ezt aljas módon kihasználva valódi fasiszta diktatúrát épít ki. Ki tudja, mennyi időre van szüksége a magyar társadalom tagjainak ahhoz, hogy felismerjék milyen gonosz játékot űznek velük, és tegyenek is ellene?! Ki tudja, hogy milyen tragédiák fognak szükségszerűen bekövetkezni, mire az embereknek igényük lesz a liberalizmusra?!